Vírusok elleni védekezés módszerei
Mi is az a vírus? – egy szabad szemmel nem látható, mikroszkopikus méretű organizmus, mely parazitaként él élőlények sejtjeiben és ott szaporodik. Minden élő szerveződésnek (növények, állatok, gombák, stb) vannak vírusos fertőzéseik, az ellenük történő védekezésben ad néhány tanácsot a fogorvos.
A vírus a latin “virus” szóból származik, jelentése méreg, és számuk több millióra tehető. Miután vírus minden ökoszisztémában megtalálható, az egyik leggyakoribb organizmus Földünkön. A vírusok “működését” a virológia tanulmányozza.
Formájuk változatos, igen parányi méretük pedig 20-1500 nanométer között változik, így többségüket csak elektronmikroszkóppal lehet megfigyelni. A jelen tudás szerint eredetük bizonytalan, de az evolúcióban kétségkívül fontos szerepet játszanak a fajok közötti génátadásban.
Hogyan tudnak terjedni a vírusok?
Terjedésük igen változatos módon történhet, rovarok által egyik állatról, vagy növényről a másikra, illetve cseppfertőzéssel, például tüsszentés, vagy köhögés során, testnedvekkel, esetleg ürülékkel beszennyezett tárgyakkal kerülhetnek egy új gazdaszervezetbe. A legtöbb vírus jellemzően csak bizonyos fajt tud továbbfertőzni.
Hogyan lehet hatékonyan védekezni a vírusfertőzések ellen?
Az antibiotikumok sajnos nem hatékonyak a vírusok ellen.
Az élőlények immunrendszere általában kielégítően védekezik a vírusokkal szemben, de oltással is lehet segíteni a fertőzés elleni még hatékonyabb válaszkiváltást.
Sajnos az idős emberek, a kis újszülöttek, csecsemők, vagy a krónikus betegségben szenvedők immunrendszere gyengébb, könnyebben megfertőződhetnek, illetve a fertőzés komolyabb panaszokkal járhat az ő esetükben. Azonban, az immunrendszert minden életkorban támogatni kell, mert a jól működő immunvédelem elengedhetetlen a mikrobák és a vírusok ellen.
A védekezés fontos elemei a fogorvos szerint
- A lehető legkevesebb stressz megélése a mindennapokban, a stressz ugyanis gyengíti immunrendszerünket.
- A megfelelő étkezés kulcsfontosságú. Az immunitás erősítése érdekében vigyázni kell az egészséges bélflórára. Ennek érdekében változatos és kiegyensúlyozott étrendet kell folytatni sok rosttartalmú étellel, mint például hüvelyesekkel, vitaminban gazdag gyümölcsökben és zöldségekben, és erjesztett ételek fogyasztásával (például savanyúkáposzta).
- A szervezet C- és D-vitamin igényének maximális biztosítása nélkülözhetetlen a jó immunitás megszerzéséhez.
- A fizikai aktivitás fenntartása sok mozgással szintén létfontosságú. A szabad levegőn végzett sportolás a legideálisabb. A szabadban tett nagy séták, kocogás, tornázás során ráadásul endorfin, vagyis boldogsághormon szabadul fel, ami csökkenti a stressz szintet. A mozgás biztosítja az izmok aktivitását, és jólesően kifáraszt, ezáltal segíti a nyugodt alvást is.
- A minőségi pihenés, a kielégítő alvás alapja a védekező képességeink működésének.
- Továbbá ajánlott, a tévhitekkel ellentétben, kevés (vagy egyáltalán nem) alkoholt fogyasztani. Az alkohol nem a szervezet “fertőtlenítőszere”, nincs jó hatással hasznos fehérvérsejtjeinkre, immunrendszerünk kis katonáira.
Megbetegedés esetén forduljunk orvoshoz, kérjük ki tanácsát, és izoláljuk, védjük magunkat maszkkal annak érdekében, hogy szeretteinket ne fertőzzük meg.
Mit tehetünk a vírusok ellen? – a fogorvos szakszerű tanácsai. A fogorvos tanácsai a vírus ellenes védekezéssel kapcsolatban, hogy megőrizhessük egészségünket a járvány idején is, erősítsük immunrendszerünket és figyeljünk a higiéniára. A mostani időszakban az alábbi témák részletes megismerése is fontos lehet: fogorvos tanácsa Budapesten, járvány 2020 teendők, fogorvos ára, sürgősségi fogászat, tanácsok az orvosnál, vírusvédelem és fertőtlenítés, immunrendszer erősítése.
A Golden Dent fogászati kezelései kockázatmentesek. Orvosaink, specialistáink szaktudása és felkészültsége maximális, ezért minden általunk végzett kezelésre teljeskörű garanciát vállalunk. Orvosaink egytől egyik szakterületük specialistái. Nálunk végre elfelejtheti a szorongást a fogorvosi székben! Szakértői csapatunk fájdalommentesen és a lehető leggyorsabb úton szünteti meg fogászati panaszait.
Nálunk nem kell rendelőről rendelőre járnia. Rendelőnkben több szakterület összehangolt munkájával, magas szinten tervezett kezelések segítségével meg tudjuk oldani a legkényesebb fogászati problémákat is.