Hogyan válasszunk fogimplantátum típust?
A legfontosabb szempontok a megfelelő fogimplantátum fajták kiválasztásánál a tartósság és a megfelelő illeszkedés. Ezt a tudatos, 3D képalkotás által segített tervezés teszi lehetővé. Ezen kívül persze a fogak állapota és a megfelelő csontmennyiség is fontosak.
Nem elhanyagolható az implantátum ára sem mely a többi fogpótlási megoldáshoz képest kezdetben magasabb de vegyük figyelembe a hosszú élettartam alatti megtérülést is. Mindent összevetve tehát a típus megválasztásánál fontos tényezők a fogaink jelenlegi állapota és az anyagi lehetőségeink is.
Mindezeken felül pedig nagyon fontos végig gondolni az életmódunkban esetlegesen szükséges változtatásokat, úgy mint a dohányzás elhagyása vagy az alaposabb fog és szájtisztítás. Ezután orvosunkkal konzultálva válasszuk ki a számunkra megfelelő típust hiszen a számos különböző anyagú és technikájú implantátum közül az orvos tudja kiválasztani a páciens egyéni helyzetére való tekintettel a legjobbat.
A fogimplantátum típusai
A legtöbb implantátum alapja a titánötvözetből készült biokompatibilis foggyökér csavar, melynél eltérés csak az alakjában és a menet formájában van. A fő különbség a felépítményben van illetve a beépítés fázisaiban. Létezik egy- és kétfázisú implantátum beültetés. Előbbinél a gyógyulás után rögtön felhelyezhető a korona nincs szükség újabb műtétre. Ezeken belül is több fajtát különböztetünk meg:
Egyfázisú:
- állcsontra helyezett (subperiosteal): abban az esetben javasolt ha nincs megfelelő csontállomány
- állcsonton átvezetett (transosteal): tű formájú csavar kerettel, amely az állkapocsba rögzül
Kétfázisú:
- állcsontba épített (endosteal): Ez a leggyakoribb típus. Külön meg kell várni a becsontosodási folyamat végét amely néhány hónap, ezután építik be a felépítményt. A rögzítések módja itt is eltérhet, így beszélhetünk csavar, henger vagy penge formáról. Nagyon fontos, hogy elegendő csontmennyiség álljon rendelkezésre különben az implantátumot nincs ami megtartsa.
Léteznek egyéb biokompatibilis anyagú implantátumok is de ezek jóval ritkábban használatatosak( tantál, cirkónium, platina és niób)
A csavaros fogimplantátum
A hagyományosan rögzített felépítményeken kívül létezik a csavaros megoldás is. felépítmény csavarozása nagyon fontos eleme az implantátumnak mert elmozdulása esetén baktériumok juthatnak be ami gyulladáshoz vezethet. A csavarozás maga is lehet több fajta: sűrű, ritka és duplamenetes, széles illetve keskeny kialakítású is. A csavar segítségével később a felépítmény eltávolítható és kicserélhető. Ez egy gyors és fájdalommentes eljárás.
A beültetés típusa szerinti osztályozás
A beültetésnek is különböző formáit különböztetjük meg, úgy mint:
- ideiglenes: a csontosodás idején a terhelést enyhíti
- azonnal: foghúzás után azonnal behelyezésre kerül az implantátum megfelelő csontállomány esetén
- IHDE: svájci implantátumnak is nevezik, akkor használják ha nagy dőlésszögre van szükség, hogy a csontszövet ne terhelődjön
- bazális: amennyiben csontpótlásra nincs lehetőség és/vagy a páciens erős dohányos, a csont legerősebb részébe kerül az implantátum ami vertikálisan és horizontálisan is rögzül
- lézeres: orvosi lézert alkalmaznak így kímélve az ínyszövetet
- kivehető fogsor: teljes fogvesztés esetén kettő vagy négy mini implantátumból áll a protézis rögzítése
A felépítmény anyaga
Maga a felépítmény készülhet szintén titánból vagy fémmentes cirkóniumból is. Előbbi az őrlő és elülső fogaknál használható, míg a cirkónium kifejezetten a frontfogaknál a legjobb választás. Terhelhetőségben nincs különbség a két típus között.
Az implantátum bevonatának fajtái
A porózus kialakítás a jobb becsontosodást segíti elő de ennek is számos fajtája létezik, ezek: homok fúvott, sav maratott, mikrobarázdált, hidroxi-apatit bevonatú.
Más osztályozási elv alapján megkülönböztethetünk még standard (3,5-4,2 mm), széles platformú (4,5-6 mm) és mini implantátumok (2-3,5 mm) is melyek nem a hossz vagy a felépítmény típusa alapján különülnek el hanem az átmérő alapján. Itt azonban nagyon fontos a megfelelő csontállomány megléte. A standard fajta elsősorban elől lévő fogak esetében használatos. A széles platformú a hátsó, rágófogak pótlására szolgál. A mini implantátumok akkor ajánlott ha sok idő telt el a fogak elvesztése és a pótlás között és a csontállomány sem megfelelő.
All-on-4 megoldás
Külön érdemes kiemelni az All-on-4 fogpótlás megoldást mely abban az esetben jelent alternatívát ha több vagy akár egy egész fogsor hiányzik. Rövid időn belül elkészül és szinte azonnal terhelhető fogsort kapunk, akár húzás után közvetlenül és nincs szükség körülményes csontpótlásra sem. A technika lényege, hogy négy darab speciális de normál méretű implantátum kerül behelyezésre mely fix híd elkészítését teszi lehetővé akkor is ha a csontállomány nem megfelelő és a hagyományos implantátum körülményei nincsenek meg.
Márka különbségek
Természetesen nem csak fajta és típus szerinti különböztetjük meg a fogászati implantátumot, hanem gyártó és márka szerinti különbségek is vannak melyek a szerint osztályozódnak, hogy milyen esetekre ajánlják a leginkább.
Ilyenek például a Nobel Active és Alpha Bio implantátumok melyeket nemrégen kihúzott fogállomány pótlására ajánlanak, illetve a Straumann és Nobel Replace implantátumok melyek régebben eltávolított fogakra és csontpótlás után is alkalmazhatóak. A márka alapú választás azután ajánlott, hogy a beültetés egyéb körülményeit jól átgondoltuk, hogy a megfelelő ajánlású implantátumot találjuk meg. Általánosságban elmondható, hogy minden implantátum a tartósságra és a terhelhetőségre épül és nincsenek nagy eltérések a különböző típusok között.
Melyik a legjobb fogászati implantátum?
Mindegyik fogászati implantátum megoldás önmagában jó, de az orvos mindig személyre szabottan dönt a fajta mellett, figyelembe véve a páciens életkorát, fogainak állapotát, a fogvesztés óta eltelt időt és a meglévő csontállomány minőségét. A legjobb megoldást az orvos ezek alapján ajánlja fel és a beteggel közösen döntenek a választott típusról.
Nem érdemes csak az ár alapján dönteni mert az nem mindig eredményezi a legjobb és legesztétikusabb megoldást. Gondoljuk végig, hogy ilyen hosszú távú eredményt kínáló beavatkozásnál mi a legcélszerűbb megoldás. A gyógyulási idő hossza, csontpótlás szükségessége, esetleg egyéb beavatkozás – (allergia vizsgálat, Sinus Lift) – szükségessége szintén befolyásoló tényezők lehetnek. Általában a fogvesztés óta eltelt idő és a csontpótlás szükségessége az ami alapvetően meghatározza a fajtaválasztást. Ezen kívül még az ínyszövet állapota és a páciens életmódja (például dohányzás) befolyásolhatják a választást.
Összességében elmondható, hogy ha körültekintően választunk implantátum típust akkor kevesebb későbbi problémával nézhetünk szembe. A modern prémium minőségű implantátumoknak és a szakszerű tervezésnek köszönhetően hosszú távon elégedettek lehetünk az eredménnyel. Az implantátum típusok közötti eltérések főként arra adnak támpontot, hogy milyen fogászati körülményhez illenek a legjobban, de ennek eldöntését mindig bízzuk szakemberre.
További kérdéseivel a fog implantátum fajtákról, és az Ön igényeihez legjobban illeszkedő típusokról kérjen információt a Golden Dent fogászaton Budapesten!
Tekintse meg jelenlegi fogpótlási akcióinkat.