Kezelési technikák
A jóléti társadalomban, az emberek egyre erősebb igényt fogalmaznak meg az esztétika és a szépség irányába az egészségügyi szolgáltatások terén is, már nem csak a megromlott funkció helyreállítása a cél. Ezen igények az egészségügyi szolgáltatásokban igen erősen megjelentek, ezen belül nagyon hangsúlyos szerep jut a fogászatnak. Ez érthető is, hiszen mosolyunk a “kirakatban” van, egy megnyerő mosoly sokat számít az első benyomásnál, míg egy elhanyagolt, vagy rendezetlen, itt-ott javított fogsor látványa igen lelombozó lehet.
Manapság, a reklámok, a vizuális tartalmak mind azt sugallják, hogy a test a személyiség valódi társadalmi markere, ezért elsődleges szemponttá vált, hogy azt fitten, egészségesen kell tartani, sőt csak akkor lehet megmutatni. Az arc a leginkább “kitett rész” testünkön, így annak külleme igen meghatározó szerephez jutott.
Sok páciens már nem fogfájás miatt fordul szakemberhez, hanem hogy szép fogakat kérjen.
A fogorvosok ma már az esztétikai kezelések, technikák és anyagok óriási választékából kínálhatnak megoldást a páciensek igényeire.
Természetesen, elsődleges cél továbbra is a funkcionálisan jól “működő” fogak kialakítása, de ez szerencsére párosul az esztétikumra, a harmónikus megjelenésre való törekvéssel.
Nézzük meg közelebbről az esztétikai fogászat főbb technikáit, lehetőségeit:
Fogfehérítés
A professzionális rendelői fogfehérítést dentálhigiénikus, vagy fogorvos végzi. A rendelői fogfehérítést “hidegfény”-nyel és fogfehérítő gél alkalmazásával végzik, mely eljárás a fogidegeket, és a fogzománcot nem károsítja.
Az orvosi fogfehérítés 1 óra alatt elvégezhető egy fogorvosi székben. Egyetlen kezeléssel is látványos eredményt érhetünk el, mert a kezelés nem csak a fogak felszínén, hanem a mélyebb rétegeiben is képes megszüntetni a kialakult elszíneződéseket.
Kompozitok, kerámia tömések
A biztonságos és hatékony ragasztási technikák megismerése a fogászatban is áttörést hozott. Ez a technológiai fejlődés elengedhetetlen a kompozitok vagy kerámiák alkalmazásához.
Amikor a szuvasodás mértéke kicsi, esztétikus kompozit tömésekkel megoldható a javítás, helyreállítható a részlegesen elpusztult fog funkciója és esztétikája.
Ha az üreg nagyobb, más technikákat kell alkalmazni. Az inlay, onlay kerámia betétek a tömések új generációja, melyekkel jóval nagyobb kiterjedésű sérüléseket lehet igen esztétikusan restaurálni. Ilyen esetekben lenyomatvételt követően fogtechnikus készíti el a betétet, melyet a fogorvos beragaszt az előkészített fogba. Ragasztás után az esztétikai eredmény kiváló, szinte észrevehetetlen a sokszor nagy mértékű javítás.
Kerámia koronák
Az erősen roncsolódott fogakra, amikor a sérülés mértéke alapján indokolt, a fogorvos teljeskerámia koronákat készíthet az esztétika javítása és a funkció visszaállítása érdekében. A fémmentes anyagban a fény könnyebben átjut a koronán, és a természetes fogak illúzióját eredményezi. Igen tetszetős, hosszú távon megbízható megoldásokra van lehetőség fém használata nélkül is.
Fogszabályozás
A fogak szabályozásával szintén rengeteg esztétikai probléma kiküszöbölhető, nem utolsósorban helyreállítható a normál harapás, megszüntethetőek bizonyos rendellenességek.
Implantátumok
A menthetetlen, vagy elvesztett fogak pótlására az implantológia nyújt megoldást, amikor is egy “műgyökér” kerül beültetésre. A becsontosodott implantátum ezek után úgy viselkedik, mint a saját, és felépíthető esztétikus koronával, melynek színe és formája illeszkedik a többi foghoz. 3-4 hónap leforgása alatt visszanyerhetik a páciensek elvesztett rágóképességüket.
A mosoly helyreállításának multidiszciplináris technikáival tehát, ezekkel a modern lehetőségekkel a kozmetikai fogászat minden problémára megoldást talál az esztétikumra való magas szintű törekvéssel egyetértésben.
Esztétikum a fogászatban. A budapesti fogászaton az esztétikai beavatkozások között találjuk az implantátumok beültetését, a fogak fehérítését és természetesen a gyönyörű kerámia koronák felhelyezését. Érdekes témák továbbolvasáshoz: szakmai kérdések ismerete, fogászat Budapest, fogorvos a 13. kerületben, implantátumok beültetése, fogszabályozás kialakítása.
A Golden Dent fogászati kezelései kockázatmentesek. Orvosaink, specialistáink szaktudása és felkészültsége maximális, ezért minden általunk végzett kezelésre teljeskörű garanciát vállalunk. Orvosaink egytől egyik szakterületük specialistái. Nálunk végre elfelejtheti a szorongást a fogorvosi székben! Szakértői csapatunk fájdalommentesen és a lehető leggyorsabb úton szünteti meg fogászati panaszait.
Nálunk nem kell rendelőről rendelőre járnia. Rendelőnkben több szakterület összehangolt munkájával, magas szinten tervezett kezelések segítségével meg tudjuk oldani a legkényesebb fogászati problémákat is.