A bölcsességfog a fogsor utolsó, lezáró része. Korábban egy szükséges nagyőrlő volt, melyet erőteljes rágásra használtunk, a növényi magvak, rostok, nyers húsok elfogyasztására. De mivel napjainkban mindent megfőzünk, puhára készítünk, így veszített akkori jelentőségéből, nincs szükség az őrlőmunkájára. Ám mégis jelen van a fogsorban és sokszor kisebb-nagyobb panaszokat tud okozni.
Mi az a bölcsességfog?
A szájüregben elhelyezkedő harmadik őrlőfog tulajdonképpen, mely mindkét oldalon, jobbon és a balon is, az alsó állkapocscsontban és a felsőben is elhelyezkedik és zárja a fogsort. Jellemzően legutoljára, 16 év fölött tör elő mindegyik.
Bölcsességfog milyen problémákat okozhat?
A bölcsességfog gyakran nem fér el, vagy hibásan, ferdén nő, esetleg nem tör elő az állkapocsból. Sokszor nyomja a szomszédos fogat, fájdalmat okozva ezzel. Elhelyezkedéséből adódóan nehezen hozzáférhető, a tisztántartása nem túl könnyű, a szomszéd foggal érintkező fogköz nehezen tisztítható, ezért hamar szuvasodik, könnyen alakul ki rajta fogkő, fogciszta, illetve íngyulladást és különböző gyulladásos eredetű panaszokat is meglehetősen gyakran okoz. Az akut foggyulladást, ha nem kezelik, akkor kialakulhat továbbá szájzár, átterjedhet az állkapocsra, a fej egyéb területeire, fülre, nyirokcsomókra, de még fertőzést, szepszist, azaz vérmérgezést is okozhat egy rossz bölcsességfog.
Miért gyakori a bölcsességfog műtét?
Azért szükséges gyakran eltávolítani a bölcsességfogat, mert sok problémát, számtalan kellemetlenséget okoznak, és azokat megspórolhatjuk előzetesen bölcsességfog műtéttel. Ezek a fogak nemigen vesznek részt a rágásban, funkcionalitásukat régen elveszítették, azaz semmi hasznuk tulajdonképpen, tehát nem veszítünk semmit, ha eltávolításra kerülnek.
Akkor döntenek a szakemberek gyakran a bölcsességfog műtét mellett, ha a gyulladásos elváltozás gyakori, visszatérő panasz, és olyan mértékű, hogy félő, jelentős csontpusztulást okoz. Esetleg a szomszédos fogak, az íny is érintett. De akkor is, ha a bölcsességfogon a szuvasodás jelenik meg, ami nehezen betömhető. A foggyökér gyulladása, a környékén genny, tályog, ciszta alakul ki, ami nagy nehézségek árán orvosolható, kezelhető, szintén egy ok az eltávolításra. Ide sorolható még az az eset is, mikor a bölcsességfog előtöréséhez nincs elegendő hely, a növekedési irányával veszélyezteti a szomszédos fog egészségét, a fogak torlódását okozza, valamilyen harapási rendellenességet idéz elő a fogsorban. Ha fogszabályozásra kerül sor és az szükségessé teszi, szintén eltávolítják a bölcsességfogat. Gyakran okozhatja a rosszul kinövő bölcsességfog a szájnyálkahártya sérülését, beharapása. A fájdalmon kívül hosszabb távon komolyabb panaszokat is okozhat, gyulladásokat, tályogokat a szájüregben.
Egy ritka esetben bizonyulnak hasznosnak csak és érdemes elkerülni a fogeltávolítást, ha egy kivehető pótlás rögzítéséhez használják fel a bölcsességfogat, ahol szükség van szilárd saját fogra. Illetve bölcsességfog műtétet csak akkor szabad kilátásba helyezni, ha az érintett fog és területe nincs gyulladásban, nincs rajta, a foggyökérben ciszta, különben a szóban forgó terület nehezen, vagy egyáltalán nem érzésteleníthető el. Fontos a gyulladás lehúzása, a ciszta eltávolítása, a terület fertőtlenítése műtét előtt, tehát a húzást antibiotikumos kezelés előzi meg ekkor.
Mi a menete a bölcsességfog műtétnek?
Egy kicsivel alaposabb felkészülést igényel a bölcsességfog eltávolítás, mint a sima foghúzás. A műtét során tompa nyomást, feszegető érzést érezhetünk. Nagyobb gyakorlatot igényel, körültekintőbben kell eljárni, mert az eltávolítás közben nem csak a bölcsességfog, az íny, hanem a szomszédos fog, az állkapocscsont és az állcsontban futó idegcsatorna is sérülhet.
A bölcsességfog műtét egy viszonylag egyszerűbb beavatkozás a szájsebészeti beavatkozások között, de mindenképpen megelőzi egy konzultáció és fogászati röntgen, vagy CT felvétel készítése.
A megbeszélés után, a fog elhelyezkedésétől függetlenül érzéstelenítő beadása következik. A felső bölcsességfogat könnyebb eltávolítani, mint az alsókat, mivel felül a csont könnyebb, lazább szerkezetű.
Az alsó bölcsességfogat nehezebb, hiszen az alsó állcsont keményebb, a fog kilazítása több időt vesz igénybe, ügyelni kell arra, hogy az állcsontban futó idegcsatorna ne sérüljön.
Az érzéstelenítő hatásának megjelenése után metszést kell ejteni az ínyen, hogy hozzáférhetőbb és jól belátható legyen a terület. Ha a bölcsességfog az íny alatt helyezkedik el részben vagy teljesen, az egész ínyt fel kell vágni. Az ínyt a csontról némely esetben le kell választani ahhoz, hogy teljesen hozzáférjünk, és ki tudjuk venni a kérdéses fogat egy speciális fúrót használva. Ha a fog feltört már, akkor óvatosan ki kell csak mozgatni a helyéről. Ehhez speciális fúrót, fogót, emelőt igénybe lehet venni. Ha a fog kimozgatása nehezebbnek bizonyul, akkor előfordulhat, hogy a fogat ketté kell vágni (disszekció), feldarabolni. Olykor a foggal együtt minimális csontot is el kell távolítani a biztonságos bölcsességfog kivételhez. Ezután varratokkal zárjuk a fog kiemelése helyén maradt sebszéleket, területet. A varratok 7-14 nap után eltávolításra kerülnek, de a seb 3-4 hét gyógyulási időt is igénybe vehet.
Erre kell figyelni bölcsességfog eltávolítás előtt és után!
Elengedhetetlen, hogy a kezelőorvos pontos képet kapjon a bölcsességfog anatómiai helyzetről, a körülötte lévő területről. És ahhoz, hogy a fog helye zökkenőmentesen gyógyuljon pár dolgot meg kell fogadni.
Bölcsességfog műtét utáni szövődmények
Előfordulhat a leggondosabb, legalaposabb műtét után is szövődmény, mint például normális bölcsességfog műtét utáni fájdalom, bölcsességfog műtét után genny. De bölcsességfog eltávolítás utáni lyuk is jelenhet meg műtét után. A felső bölcsességfog kivétele során ritkán, de megnyílhat az arcüreg, azaz az orr mellékürege. Ilyenkor zárni kell az arcüreget is.
Előfordulhat még vérzés a fogeltávolítás után. Erőteljes vérzés jelentkezése esetén azonnal értesíteni kell a fogászatot.
A műtét után kemény duzzanat
Duzzanat és lilás foltok, véraláfutások is előjöhetnek a legóvatosabb műtéti beavatkozás esetén is. Ezt az érzéstelenítés, erőteljesebb nyomás, szájnyitás is okozhatja. Pár nap alatt lappadnak, megszűnnek a szövődmények. Legritkábban jelentkező nehézség a szájzár, szájnyitási nehézség. A hosszabb szájnyitás, az állkapocsízület megerőltetése, gyulladás idézheti elő. Néhány nap alatt szintén megszűnik a panasz.
Bölcsességfog műtét utáni fájdalom normális?
Fájdalommal is járhat a bölcsességfog eltávolítás, ami normális, hiszen ez egy kisebb műtét, egy beavatkozás. Antibiotikummal, fájdalomcsillapító szer szedésével, jegeléssel, pihentetéssel, magasabb párnán való alvással, kímélő életmóddal, pépesebb ételek fogyasztásával hamar mérséklődik.
Bölcsességfog műtét után mit lehet enni?
Bölcsességfog műtét utáni evésnél kerülni kell azokat az ételeket, melyek gyulladás kialakulásához vezethetnek. Úgy egyáltalán a foghúzás után enni nem javasolt addig, míg az érzéstelenítő hatása tart. A kemény, dörzsölő, a fogak közé ragadó ételek, a nyers tojás, tejtermékek fogyasztása, a csípős, maró ételek nem javasoltak. Részesítsük előnyben inkább a puhább ételeket, de nem a pépeseket. Ahogy a dohányzást és az alkoholfogyasztást is mellőzni kell egy darabig és a szénsavas, túl cukros üdítőitalokat is.
Erre kell még figyelni
Pár napig a hajolgatás, a nehéz dolgok cipelése, az aktív sportok szintén kerülendők. Ide sorolható még a túl meleg levegő, mint a szauna, forró fürdő is. Vagy az erős szívó erő, mely felnyithatja az összevarrt sebeket a szájban, így a szívószálat is ki kell hagyni pár napig.
A műtétet követő első héten viszont gyorsabb regenerálódást tesz lehetővé, ha óvatosan megtornáztatod az állkapcsot a beavatkozás után minden nap, sok folyadékot iszol, mert fontos a hidratáltság és helyi borogatást végzel. Ne hagyd ki a napi fogmosást sem, de finom, gyengéd mozdulatokkal mosd a seb körül!
Szükséges a bölcsességfog műtét, vagy sem?
A bölcsességfog igen kellemetlen panaszokat tud okozni, ezért olykor elkerülhetetlen megelőzésképpen, vagy ha már rendszeres panaszokat okoz, esetleg az előnytelen elhelyezkedése miatt eltávolíttatni minél előbb. Kisebb kellemetlenségekkel jár, de hosszabbtávon ez megtérül.
Ha a bölcsességfogak probléma nélkül, egészségesen, teljesen kibújtak kisebb kellemetlenség, fájdalom árán, akkor hagyjuk a helyén őket. Illetve a vele érintkező fogat nem akadályozzák, nem szuvasodnak, nem járnak rendszeres fájdalommal, a körülöttük lévő terület és íny sem gyullad be, a fogakat és fogközöket megfelelően tudjuk tisztítani, akkor elkerülhető a bölcsességfog műtét.
Bölcsességfog kezeléséhez kérhet időpontot: Szájsebészeti konzultáció
A Golden Dent fogászati kezelései kockázatmentesek. Orvosaink, specialistáink szaktudása és felkészültsége maximális, ezért minden általunk végzett kezelésre teljeskörű garanciát vállalunk. Orvosaink egytől egyik szakterületük specialistái. Nálunk végre elfelejtheti a szorongást a fogorvosi székben! Szakértői csapatunk fájdalommentesen és a lehető leggyorsabb úton szünteti meg fogászati panaszait.
Nálunk nem kell rendelőről rendelőre járnia. Rendelőnkben több szakterület összehangolt munkájával, magas szinten tervezett kezelések segítségével meg tudjuk oldani a legkényesebb fogászati problémákat is.