Fogaink három fő típusba sorolhatók: metszőfogak, szemfogak és őrlőfogak (ezekből elől vannak a kis őrlők, hátul a nagy őrlők). Ezek egy képzeleti felezővonaltól számítva, elölről hátra felé haladva ilyen sorrendben követik egymást. Felül és alul 4-4 metszőfog, 2-2 szemfog, valamint 8-8 (vagy 10-10) őrlőfog követi egymást. Mindegyik fajtának megvan a saját funkciója az evés folyamatában. A metszőfogak a harapásban segédkeznek, a szemfogak a tépésben, az őrlőfogak pedig az aprításban, rágásban. Egy felnőtt embernek, ha minden foga megvan, összesen 32 foga kell, hogy legyen.
Milyen problémákat okozhat a bölcsességfog?
A bölcsességfogaink a harmadik nagyőrlő fogaink, ha kvadránsokra, négy részre felosztjuk a fogsorunkat, akkor a bölcsességfogaink a 8-as helyet fogalják el, leghátul. A négy bölcsességfogunk az utolsó fogak, amelyek kibújnak a felnőtt fogsorban, és nevüket onnan eredeztethetjük, hogy igen későn, 18-25 éves kor között várható az előtörésük, de van, akinél később, a 30-as éveiben törnek elő. A bölcsességfog természetesen nem áll összefüggésben az egyén bölcsességének mértékével.
Mivel erre az életkorra már kialakult egy rend a fogsorban, a nagy méretű és sokszor rossz pozícióban fejlődő bölcsességfogak különféle problémákat okozhatnak. Előfordul, hogy:
- Nem tud teljes kitörni, mert nincs számára elég hely
- Az íny alatt maradó fogrész a nehezen hozzáférhető pozíció miatt elfertőződik, begyullad
- Kitörés közben nyomást gyakorol más fogakra, vagy az ínyre, ami fájdalmat okoz
- A nyomás miatt a meglévő fogrend változni kezd, és ezért be kell avatkozni
A leggyakoribb probléma az, hogy vagy kevés a hely a szájüregben ahhoz, hogy a bölcsességfog kibújhasson, vagy rendesen kibújt is a fog, annyira hátul van, hogy a tisztítás nehézségei miatt már hamar szuvasodásnak indult.
Tudunk kell azonban, hogy a bölcsességfogainkra valójában ma már nincsen szükségünk. Azzal, hogy az ember ma már puhára főzi, süti, készíti az ételeket, nincs szüksége akkora rágási erőre, mint hajdanán, amikor sokkal több nyers ételt evett az ember. Az évszázadok során ráadásul az ember állkapcsának mérete is csökkent. A bölcsességfogak szerepe ezzel mára megkérdőjelezhetővé vált. Az evolúció az eltűnések felé mutat, vannak, akinél a bölcsességfog csírája már meg sem jelenik, így náluk az előtöréssel már nem is kell számolni.
A fogakról általánosságban elmondható, hogy mind az evéshez, mind a beszédhez nélkülözhetetlen elemek, és még esztétikai funkcióval is bírnak. A bölcsességfogaknak azonban nincsen semmilyen szerepe ezekben, hiányuk nem befolyásolja negatívan életünk semmilyen területét.
A bölcsességfog előtörésének jelei
Fájdalom vagy kellemetlenség az állkapocs hátsó részén vagy az ínyben. Ez a fájdalom lehet állandó, tompa fájdalom vagy akár éles, szúró fájdalom is.
Az érintett terület körüli íny duzzanata és pirossága jelzi, hogy a fog próbál előtörni, de esetleg nem tud pl. helyhiány miatt.
Ha a bölcsességfog már elkezdett kitörni, lehet, hogy látható a részleges kitörés a fogíny alatt.
A bölcsességfogak előtöréséhez gyakran társul kellemetlenség vagy fájdalom a rágás vagy nyelés során, különösen, ha az érintett fog a többi foghoz közel helyezkedik el.
Néhányan fülzúgást vagy fejfájást tapasztalhatnak a bölcsességfog előtörésének ideje alatt, mivel a fog nyomást gyakorolhat az idegekre vagy a szomszédos szövetekre.
A részlegesen előtört bölcsességfog körüli területen felhalmozódhatnak ételmaradékok vagy baktériumok, amelyek dohos ízt vagy rossz leheletet okozhatnak.
A bölcsességfogak gyökerei
A gyökerek szerepe az, hogy rögzítik a fogakat az állkapocscsontba, így lehetővé teszik, hogy a fogak ellen tudjanak állni a rágás során fellépő erőhatásoknak. A fog gyökerei biztosítják a tápanyagot a fogak számára. Az egészséges foggyökerek megfelelő működése és stabilitása elengedhetetlen a rágás, a beszéd és az általános fogegészség fenntartásához.
A bölcsességfognak nagyőrlőként legalább kettő, de akár négy gyökere is lehet, gyökerei ráadásul hosszabbak és kúposabbak lehetnek, mint más típusú fogaknak, mivel a bölcsességfogak az állkapocs hátsó részében helyezkednek el. Az alsó bölcsességfogak gyökerei általában kör alakúak és akár oldal irányba is nyúlhatnak, míg a felső bölcsességfogak gyökerei általában hajlítottabbak vagy kúposak lehetnek.
A bölcsességfogak eltávolításakor a fogorvos vagy szájsebész figyelembe veszi a fogak gyökerének alakját és méretét, valamint a fogak helyzetét és az állkapocs anatómiáját. A gyökerek formája és mérete befolyásolja az eltávolítási módszert. Ha a fog gyökere oldal irányba nyúlik, kanyargós vagy kúpos, az eltávolítás néha nehezebb lehet, és előfordulhat, hogy szükség van sebészeti beavatkozásra.
Bölcsességfog gyulladása
A bölcsességfogak előtörése során gyakran előfordul, hogy az íny vagy az állkapocs szövete beduzzad körülötte, és gyulladás, fertőzés, fájdalom alakul ki. Mivel a bölcsességfogak nehezen hozzáférhető helyen vannak, és nehezebben tisztíthatók a többi fognál, megnő a fogszuvasodás és fogínyproblémák kockázata. A bölcsességfogak előtörése vagy rendellenes helyzete ráadásul problémát okozhat a szomszédos fogak számára, például nyomást vagy torlódást okozva. A bölcsességfogak gyulladása legtöbbször akkor fordulhat elő, amikor a bölcsességfog részben kitör, de a fogíny alatti terület elfertőződik. Ez a fájdalmon kívül a következő tünetekkel járhat:
Duzzanat: Az érintett terület körül duzzanat és pirosság jelentkezhet, ami az íny gyulladásának jele.
Kellemetlenség: Az érintett területen általános kellemetlenség vagy feszülés érzése is jelentkezhet.
Nehéz nyelés vagy rágás: Nehézségek adódhatnak a nyelésben vagy a rágásban, különösen, ha a fájó fog a mellette álló foghoz túl közel helyezkedik el.
Ízérzékelés változásai: Néhányan arról számolnak be, hogy másként érzik az ízeket.
Fülzúgás: A nagyobb duzzanat miatt a bölcsességfog gyulladása fülzúgást vagy más fülbéli kellemetlenséget is okozhat, mivel a gyulladás nyomást gyakorolhat a környező idegekre.
Ha bölcsességfog gyulladására utaló tüneteket tapasztalunk, fontos, hogy mielőbb forduljunk fogorvoshoz vagy szájsebészhez. Az orvos általában antibiotikumot ír fel a fertőzés kezelésére, és fájdalomcsillapítót a fájdalom enyhítésére. Megeshet, hogy szükséges a bölcsességfog eltávolítása is, ha a gyulladás visszatérő vagy súlyos. Ne hagyjuk figyelmen kívül a bölcsességfog gyulladását, mivel az elhanyagolt állapot szövődményekhez vezethet, például az állkapocscsont fertőzéséhez vagy az általános egészségi állapot romlásához.
A bölcsességfogak eltávolítása után
Mire számítsunk a műtét után, és mit tehetünk, hogy a seb megfelelően gyógyuljon?
Az eltávolítás után általában némi fájdalom és duzzanat tapasztalható a műtött területen. A fájdalomcsillapítók (például az ibuprofen vagy az acetaminofen hatóanyagúak) és a jeges borogatás segíthet enyhíteni ezeket a tüneteket. Jeges borogatást körültekintően alkalmazzunk, ne tegyük közvetlenül a bőrre, hogy megelőzzük a hidegsérüléseket.
Az eltávolítás után ajánlott puha és könnyen rágható ételeket fogyasztani, és kerülni a forró, fűszeres vagy nagyon savas ételeket és italokat, amelyek irritálhatják a sebet.
A fájdalom enyhítése érdekében fontos a pihenés és a nyugalom. Kerüljük az intenzív tevékenységeket vagy a feszült helyzeteket, próbáljunk meg pihenni, gyógyulni.
Fontos, hogy óvatosan, de mindenképp tartsuk tisztán a sebet és a szájat. A fogmosást óvatosan kell végezni a seb körül, hogy ne irritáljuk azt. Ajánlott enyhe sóoldattal gyakran öblíteni a szájat, de kamilla vagy szegfűszegolaj hatóanyagú gyógynövényes szájöblítők is enyhíthetik a fogíny gyulladását és a fájdalmat.
A gyógyulási idő egyéntől és esettől függően változhat, de jellemzően 1-2 hét lehet alatt a seb teljesen beheged, a fájdalom és duzzanat megszűnik.
A műtét után a fogorvos általában kontrollra hív minket vissza, hogy ellenőrizze a gyógyulás folyamatát.
A szájüreg egészségének szerepe
Ha azon szerencsés emberek közé tartozunk, akinek nem okozott gondot a bölcsességfog előtörése, és szépen kibújt mind a négy, az alábbi szempontokat figyelembe véve tisztítsuk a fogainkat:
- Használjunk kisfejű fogkefét, és fogselymet a fogak közötti területek tisztítására.
- Ügyeljünk arra, hogy a nehezen elérhető helyeket is alaposan tisztítsuk meg.
- Használjunk szájöblítőt, szájvizet; az öblögetés segít kimozgatni az ételmaradékot a nehezen elérhető területekről.
Ez a fogápolási rutin nagyon fontos az egészséges fogak és íny fenntartásához. A megfelelő fogápolás segíthet megelőzni a fogszuvasodást, a fogínygyulladást és más fogászati problémákat.
A rendszeres fogászati ellenőrzés kiemelten fontos, ha a bölcsességfogakról van szó. A fogorvos időben felismerheti és kezelheti a lehetséges problémákat, még az előtt, hogy súlyosabbá válhatnának.
A Golden Dent fogászati kezelései kockázatmentesek. Orvosaink, specialistáink szaktudása és felkészültsége maximális, ezért minden általunk végzett kezelésre teljeskörű garanciát vállalunk. Orvosaink egytől egyik szakterületük specialistái. Nálunk végre elfelejtheti a szorongást a fogorvosi székben! Szakértői csapatunk fájdalommentesen és a lehető leggyorsabb úton szünteti meg fogászati panaszait.
Nálunk nem kell rendelőről rendelőre járnia. Rendelőnkben több szakterület összehangolt munkájával, magas szinten tervezett kezelések segítségével meg tudjuk oldani a legkényesebb fogászati problémákat is.